A nádasdi evangélikus egyházközségről
Önállósága tekintetében a Nádasdi evangélikus gyülekezet nem tekinthet nagy múltra, az egyházunk kortörténetéhez képest azt lehet mondani, hogy a gyülekezet csak serdülő korát éli a maga 56 évével. Jóllehet Nádasd területén a reformáció óta élnek evangélikusok, a körmendi anyagyülekezettől való elszakadását elődeink lelkes tenni akarása és hitük bátor megélése vívta ki 1949-ben.
A gyülekezet területe Nádasdon kívül magába foglal még számos kisebb-nagyobb települést ( szám szerint 19-et ), ezek közül, ahol rendszeres istentiszteleti alkalmak vannak: Vasvár, Egyházashollós, Magyarszecsőd, Egyházasrádóc.
A gyülekezet lélekszáma Nádasdon 240 fő, szórványokban valamivel kevesebb, így összesen kb. 400 fő. Hitoktatásban részesül 31 gyermek, heti egy órában iskolai tanterv keretében. Konfirmáció hetedik osztályban, 13 évesen történik, az eddigi gyakorlat szerint kétéves konfirmációi előkészítővel. Idén 6 gyermek tett bizonyságot hitéről, istenismeretéről alapos felkészülés után.
Az elmúlt nyolc hónapban két rendkívüli esemény is megmozdította a gyülekezeti életet: a harmincnyolc évig szolgáló Rác Miklós tisztelendő úr nyugdíjba vonulása illetve az utód, Kőrösi Krisztina szolgálatba állása.
Evangélikus gyülekezeti programok:
Istentisztelet vasárnaponként 9 órától. Nagy ünnepekhez kötődően Úrvacsora osztás.
Januárban ökumenikus imahét, márciusban a nők világimanapja, melyekhez szeretetvendégségek kötődnek.
A fáradhatatlan diakóniai vezető Sztehlo Gábor 2009. szeptember 25-én lenne százéves. A Magyarországi Evangélikus Egyház a centenárium alkalmából Sztehlo-évként hirdette meg a 2009-es esztendőt.
Konfirmáció: Húsvét után, 2010. évben 10 fő konfirmál.
Tanévzáró kerti parti a hittanos gyerekeknek. Nyári szünetben táborozási lehetőségek.
Gyermek-bibliakör, ifjúsági keresztény foglalkozások alsó és felső tagozatos általános iskolásoknak és középiskolás korú fiataloknak hetente.
Gyülekezeti nap: július első vasárnapja.
Halottak napi ökumenikus megemlékezés a temetőben.
Karácsonyi műsor színjátékkal.
Presbiteri ülések, aktuális feladatokhoz alkalmanként.
Az egyházközség a 2009. januárjától működő Szociális Központ munkálataihoz ad teret.
Erős vár a mi Istenünk!