A Nádasdi Polgárőr Egyesület 1995 márciusában alakult. 2002-ben és 2003-ban megnyerték mind a megyei, mind az országos Polgárőr Versenyt, átvehették az „Év Polgárőr Egyesülete” megtisztelő címet. 2004-ben megyei másodikak lettek. Ezek a kimagasló eredmények elismerté és ismertté tették őket az egész megyében. 2004. augusztusában vették át az új irodahelységet és pihenőt, szaknyelven objektumot, mely a KMB iroda mellett található. 2004-ben munkájukat „Nádasdért” Kitüntetés emlékplakett fokozatával ismerték el. Pályázat segítségével megvalósították a Nádasdot Katafával összekötő „mise út” felújítását. Két éve lovas polgárőrök segítik a munkájukat a szőlőhegyeken. Aktívan részt vesznek a közösségi életben, rendezvénybiztosításban. Bemutatókkal népszerűsítik a polgárőrséget. Az egyesület felszerelések terén is bővült egy a rendőrség által adományozott Lada Niva terepjáró szolgálati gépkocsival, az OPSZ –től kapott szolgálati lóval, két db új URH rádióval, szolgálati egyenruhákkal. A versenyek terén az egyesület megyei szinten rendelkezik öt első, három második helyezéssel, országos szinten pedig öt első, két második, és egy harmadik helyezéssel büszkélkedhet. Az egyesület több tagja is kapott elismerést a Vas Megyei Polgárőr Szövetségtől a polgárőr egyesületben végzet munkájáért, az egyesület vezetője pedig a munkája elismeréséül megkapta az Országos Polgárőr Szövetségtől a Polgárőr Érdem kereszt arany fokozatát.
