Kezdőlap A településről Alsósófalva-Nádasd 20 éve élő kapcsolat Intézmények, hivatalok, egyesületek Minden, ami Nádasd Hírek Hétdombi hírek Képgaléria Körjegyzőség Alternatív honlap Iskolafelújítás Vendégkönyv Kapcsolat Elérhetőségek Programnaptár 2010 Szolgáltatók Kompetencia alapú oktatás Könyvtári pályázat Településrendezési terv

Intézmények, hivatalok, egyesületek

A Forgószél Színkör megalakulásának előzménye a „Mesélj magadnak!” című mesejáték volt 1992 decemberében. Kezdetben vásári komédiákat adtak elô különböző rendezvényeken, fesztiválokon. Jöttek a „nagy  darabok”: Moliere: Dandin György-e,  Shakespeare: Szentiván éji álma – melyet szabadtérre álmodtak meg –, Frederico Garcia Lorca: Bernalda Alba című darabja, mely megríkatta a falunapi közönséget. 1999-ben újabb Shakespeare mű, a Makrancos hölgy került színpadra. Ez alatt az időszak alatt Tóth Hajnalka vezetésével születtek a darabok a társulati tagság állandó változása mellett. A 2003-as év új rendezőt hozott, több próbálkozás után Nagy Antal rendezésében vitte színre a csapat Szigligeti Ede: A cigány című népszínművét. A tagok azóta „felcseperedtek” és a szélrózsa minden irányában keresik boldogulásukat.



Impresszum - Médiaajánlat