Az „Együtt Nádasdért” Egyesület, mint laptulajdonos és kiadó bemutatása
Az egyesület legelső feladatának tekintette, hogy a megszűnt helyi lapot kiadja. A helyi nyilvánosság felkarolására létrehoztuk a Hétdombi Híreket, amelynek első számát, - a Nádasdi Faluújság jogutódjaként- 1997 áprilisában adtuk ki.
Az elmúlt években nagy változáson ment át újságunk. Míg 2005-ben 10 oldallal, 2007-ben 16 oldallal, 20121-re átlagosan 20-24 oldalra növekedett újságunk tartalma. A tartalommal együtt nőtt a példányszám is. A fejlesztés hatásaként a példányszámunk eléri az 450 db-ot.
Elnevezés:
A folyóirat neve Nádasd domborzati viszonyait tükrözi, nevezetesen a hét dombra települt faluról kapta nevét.
Célok, feladatok:
Célunk, hogy újságunk a helyi közérdekű információk hordozója legyen, dokumentálja a közösségi eseményeket, őrizze meg és elevenítse fel a kulturális értékeket. A civil nyilvánosság eszköze. A mindenkori összeállítások elsődleges feladata, hogy megpróbálja a közönség igényeit kielégíteni, Nádasdon és a körjegyzőséghez tartozó településen élőket tájékoztassa a körülöttük történő eseményekről, rendezvényekről, bemutassa a közművelődési intézmények működését, programjait, rendezvényeit.
Téma:
Mindenképpen interdiszciplináris folyóirat. Szerkesztőik, akik maguk is különféle szakterületeket képviselnek, egyszersmind arra vállalkoznak, hogy a Hétdombi Hírek a humán-, illetve társadalomtudományok kapcsolódási pontjait is bemutassa, azon felül, hogy a hat falu életének történéseit aktualitásoknak megfelelően, hitelesen tárja az olvasók elé. A Hétdombi Hírek független, nyitott, sokszínű folyóirat. A folyóirat nyelvezete igazodik a lakosság olvasóközönségéhez (pl.: hagyományőrzés, tájszólások).
Minőségbiztosítás:
Az objektív tényközlő rovatok készítői körültekintőek és igényesek. Az események feldolgozásához kötelezően hozzátartozik az elmélyült vizsgálódás, és pártatlanság. A tudósításokban olyan intelligens és jól informált beszámolót kell adni, hogy ennek alapján a közönség véleményt tudjon formálni. A Hétdombi Hírek szem előtt tartja, hogy az újságíró hangot adhat értékelő véleménynek, de tilos a megfellebbezhetetlen, vagy más nézeteket figyelmen kívül hagyó állásfoglalás. Az értékelő véleménynek a közönség szemében is lényeglátónak és tisztességesnek kell lennie. Az írott szövegtől az interjúk kérdésein át az anyag kiválasztásáig – meg kell tudni győzni a közönséget arról, hogy a problémát elfogulatlanul, előre megfogalmazott végkövetkeztetések nélkül, tisztességesen vannak feltárva.
Rovatok:
Az újság 20-24 oldalból áll, melyek A4-esek, 80g/m2-es ofszet papírra készül, a kivitele hajtogatott, fűzés nélküli a külső borító színes. A tartalmi felépítése tartalmaz havonta visszatérő elemet, illetve más írásokat. Havonta olvasható az önkormányzati ülésekről készült írás, az evangélikus és katolikus egyház hírei, az iskolában, óvodában történtek, anyakönyvi hírek, a sporthírekben a helyi foci mellett, helyet kap a diáksport. Külön oldal várja a gyerekeket. A Csicsergő a sok készségfejlesztő kis játék, foglalkoztatók mellett, ismeretterjesztő írásokat is tartalmaz. Az újságban helyet kap a költészet, melyre váratlanul nagy igény jelentkezett. A klasszikus és kortárs poéták mellett a faluban tevékenykedő költőnők írásait közölhetjük.
Több különszámunk is megjelent, az Ifjúsági Klubunk gondozásában kiadtuk a Hétdombi Diákok időszaki lapot, illetve az erdélyi, alsósófalvi Farsangolók Egyesülettel közösen, az újság mellékleteként a Só és Nád különszámot.
Fényképanyag:
A fotóanyag nagy részét saját egyesületünk tagjainak képei alkotják, melyet térítésmentesen használhat a szerkesztőség.
Szolgáltatások:
Hirdetéseket, reklámokat az újságterjesztők önkéntes alapon szerzik a lap számára. Általában helyi, illetve a környéken megtalálható vállalkotók, cégek, bankok keresik ezen szolgáltatásainkat. Megjelennek a lakossági hirdetések, amelyekért nem kér ellenszolgáltatást a szerkesztőség.
Marketing:
Az olvasók igényeinek kielégítésére törekvő célok, a meghatározó környezeti elemek, a kereslet, az eladási ár, hasznosság és elégedettség a piacon való részvételt nagyban befolyásolja.
Anyagi források és gazdálkodás:
A közhasznú egyesület ez irányú tevékenysége nem profitorientált, ellenben anyagi befektetést igényel, melyeket önkormányzati támogatásból, lakossági felajánlásból, pályázati forrásokból, egyéb bevételeinkből finanszírozzuk.
Szerkesztőség:
Az újság összeállítását az egyesület tagságából alakult önkéntes szerkesztői csapat végzi. Az állandó riportok készítői mellett sok külső „munkatárs” vesz részt a cikkek megírásában, melyért anyagi ellenszolgáltatást nem kérnek, illetve a különböző intézmények – saját információik közlésére - lehetőséget látnak a széles körben való megjelenésre. A munkacsoport székhelye, az archívum az egyesület teleházában működik. Az újság főszerkesztője az egyesület egyik tagja, Mesterházi László. A laptördelést, és a képszerkesztést Koltai János, Nővérke, valamint a nyomdai munkákat (Vaspint Kft.) hozzáértő szakemberekkel végeztetjük.
Megjelenés:
A Hétdombi Hírek havonta jelenik meg Nádasdon és környékén levő öt településen. A lapzárta időpontja minden hónap első keddje, azt követi a szerkesztés, és a hónap utolsó hetében kerül az olvasókhoz.
Terjesztés:
A folyóirat terjesztését nem postákon keresztül oldjuk meg, hanem a közösségi összetartozást, a közösségi munkát előtérbe helyezve önkéntesek segítségével végezzük. Mind a falunkban, mind a körjegyzőség településein magunk oldjuk meg a lap terítését, illetve hozzáférhető a teleházakban, faluházakban, vállalkozók telephelyein. Sok éves tapasztalatunk azt mutatja, hogy a személyes kapcsolat, a közvetlen megkeresés által az olvasók száma folyamatosan nő.
Hétdombi Hírek az interneten:
Meggyőződésünk, hogy az elektronikus úton való jelenlét fontos és hasznos. Rendszeres visszaigazolást kapunk elszármazott lakóktól, távolabb tanuló diákoktól, valamint nemzetközi kapcsolatainktól. A mai kor technikai követelményeinek megfelelően pedig feltétlen szükséges is. Havonta történő frissítéssel, csak a korrektúrázott és véglegesített szövegek kerülnek ki a település honlapjának nyilvános felületeire. A világhálón való megjelenés a Községi Önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás alapján az Egyesületnek térítésmentes.
A Hétdombi Hírek napjainkra már mindenképpen az emberek hétköznapjainak részévé vált. A helyi nyilvánosságot megteremtő, véleménynyilvánításra, változtatásra lehetőséget nyújtó fórum. A harmadik szektor képviselőjeként biztosítja, az itt élő emberek részesei lehessenek a közösség szervezett fellépése által nyújtotta előnyöknek. A térség önkormányzataival egymást kiegészítő, jó kapcsolata biztosítja a kölcsönös kontrollt és segítséget, ezzel működése a hat települést a kulturális, közösségi és infrastrukturális fejlődés irányába viszi.
