Kezdőlap A településről Hírek Arhívum Hétdombi hírek Képgaléria Körjegyzőség Alternatív honlap Iskolafelújítás Vendégkönyv Kapcsolat Elérhetőségek Programnaptár 2012 Szolgáltatók Kompetencia alapú oktatás Könyvtári pályázatok Településrendezési terv Eladó ingatlanok "Együtt Nádasdért" Egyesület Letölthető nyomtatványok Karácsonyi vers- és mesepályázat

Arhívum

Szeptember 20-án helyszíni szemlét tartott az építtető Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) és a Pannonway Építő Kft. kérésére a Vas Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége, hogy az építési engedély megadása érdekében az engedélyezési eljárás elindulhasson.

A helyszíni szemle egyben közmeghallgatás is volt, ezért arra meghívót kaptak a közútkezelők, közmű és vízfolyás kezelők, a Veszprémi Bányakapitányság, egyéb szervezetek és az érintett és szomszédos ingatlanok tulajdonosai.

A bányakapitányság észrevételezte, hogy a nyomvonal érinti a bánya területét, azt szerencsésebb lett volna a már kitermelt területen vezetni, így viszont meg kell tenni a szükséges jogi lépéseket és a kártalanításról is gondoskodni kell.

Garger Ferenc a hegyaljai lakók és üdülőtulajdonosok nevében nyújtott be a Felügyelőségnek egy tiltakozó levelet, amelyben ismét kifogásolták a kialakult nyomvonalat. A levélből a nádasdi önkormányzat és a NIF is kapott, ebben a tulajdonosok másik nyomvonalat javasolnak: a dombra az elkerülő a jelenlegi 86-os út vonalán menne fel és a lőtér után fordulna keletre, vezetne át a Nádasd patak völgyén és folytatódhatna a kialakult, falut elkerülő szakaszban. A Felügyelőség véleménye szerint az esetleges nyomvonal-változtatásról Garger Úrnak a NIF-el kell egyeztetnie, mert módosításra csak ennek a szervezetnek van joga, tőlük kaphatnak a tiltakozók tájékoztatást a műszaki és jogi szempontokból is.

A Közlekedési Felügyelőség képviselője még jó néhány állásfoglalást vár különböző szervezetektől – Bányakapitányság, Földhivatal, Erdészeti Igazgatóság, Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség – és a hiányosságok pótlása után dönthet az építési engedélyezésről.



Impresszum - Médiaajánlat