A legutóbbi testületi ülés részeként hangzott el a polgármesteri beszámolóban, hogy a szennyvíztelep régóta esedékes rekonstrukciós munkái hamarosan indulhatnak, a Vár-VÍ-Za kft. ügyvezetőjével történt egyeztetés alapján. A megbeszélés része volt a munkálatok finanszírozásával, az állami támogatás elszámolásával kapcsolatos egyeztetés is és június 21.-i dátummal megtörtént a területátadás a rekonstrukcióhoz. A munkák befejezése után jobban tisztított víz folyhat ki a telepről.
Kistérségi ülésen is részt vett a polgármester, ahol pl. Pass Imre daraboshegyi polgármester személyében tagot delegáltak a Markusovszky kórház felügyelőbizottságába, elfogadták a Kistérségi Tanács második félévi munkatervét és a már meglévő, kistérségen belül használható rendezvénysátor mellé egy hangrendszerhez is ajánlatokat fogadtak el.
Elhangzott még, hogy a felújított művelődési házunk, ill. a beruházás több, igen alapos ellenőrzésen is átesett, az avatás tervezett dátuma augusztus 6.
Folyamatosan zajlanak az elkerülő úttal kapcsolatos és szükséges egyeztetések, most pl. az előzetes környezeti vizsgálathoz küldtünk önkormányzati véleményeket, benne a hegyaljai és Táncsics utcai lakók hozzászólásaival.
Folynak a régi szeméttelep rekultivációjával kapcsolatos tervezés munkák is. Elkészült a talajvizsgálati jelentés és a talajmechanikai szakvélemény, amiket az elnyert pályázati pénzekből ki is fizettünk.
Bizonytalanná vált az a terv, hogy a jobb anyagi kondíciók miatt falubuszunk az Evangélikus Szociális Szolgálathoz kerüljön át. Az MVH zalaegerszegi illetékese a személyes egyeztetésen nem szolgált jó hírekkel a szándékkal kapcsolatban.
-ML-
