Az augusztusi edzőtábor élményei és az iskolakezdés izgalmai után fontos feladat várt a nádasdi íjász-palántákra.
Szeptember 11-én első ízben rendezték meg a Gyermek és Ifjúsági Terepíjász OB-t, Győrújbaráton. A verseny elsődleges célja az volt, hogy az utánpótlás korú gyerekek körében népszerűsítsék ezt a szakágat. A nádasdi gyerekek ilyen versenyen eddig még nem vettek részt. Itt ugyanis nem állatcélokra kellet lőni, hanem céltáblákra, amiket különböző méretben, és más-más távolságra helyeztek el. Hogy a terepgyakorlat kellőképpen biztosítva legyen, az íjászcsapat 10-én részt vett Orfalun egy 3D-s versenyen (állatcélokkal), ahol gyerekek és felnőttek egyaránt éremmel tértek haza. A sikeres nap után kellő önbizalommal felfegyverkezve indult el 5 gyerekünk az Országos Bajnokságra. Azontúl, hogy reménykedtünk a jó eredményekben, várakozáson felül szerepelt minden gyerek. A verseny végeztével ugyanis minden gyerek aranyéremmel tért haza. Mindenki a saját korcsoportján és kategóriáján belül a legjobb lett. Hatalmas teljesítmény ez egy ilyen maroknyi, vidéki egyesülettől. Gratulálunk mindenkinek! Ez a szép eredmény természetesen nem jöhetett volna létre Molnár Ferenc (Midesz) áldozatos munkája, a gyerekek kitartása és az őket segítő szülők és egyesületi tagok nélkül. Külön köszönet Kovácsné Bulin Andreának a lelki támaszért, amit a verseny előtt és alatt a gyerekeknek nyújtott.
Az Orfaluban rendezett verseny érmesei:
Molnár Mercédesz 1. hely
Meskó Andrea 3. hely
Kovácsné Bulin Andrea 2. hely
Meskó Márk 1. hely és kiváló teljesítménnyel a Club 3-as kupa a gyerek kategóriában
Meskó Erik 1. hely
Molnár Midesz Ferenc 1. hely és a Club 3-as kupa
Országos Bajnokaink névsora:
Molnár Mercédesz
Meskó Márk
Meskó Erik
Varga Gábor
Fazekas Viktor
