2011. szeptember 9-én abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy Fülöp Zoltán, Noémi, Gergő és Zsófia, Derzsi Zoltán, Kinga, Boróka és Gyopár, valamint Serényi János és Éva Nádasdot választották, hogy letegyék magyar állampolgársági esküjüket. Erdélyi barátainkkal kapcsolatban úgy érezzük, hogy gyakran elfogultak vagyunk, ezért már többször választottuk azt a megoldást, ha róluk volt, hogy szóljanak az ő szavaik. Így felidézzük Serényi Éva, az ünnepségen elhangzott szavai:

Tisztelt Vendégek! Kedves Barátaink!

Megesküdtünk. Közülünk haton már másodszor. A hitvesi és ez a mostani eskü között sok a hasonlóság. Hónapok óta, izgatottan készültünk a nagy eseményre. Aztán eljött a várva-várt nap. Felöltöttük legszebb ruháinkat és tanuk jelenlétében ünnepélyes fogadalmat tettünk: hűségesek leszünk, jóban-rosszban kitartunk egymás mellett. Eddig is szerettük egymást, de most már hivatalosan is összetartozunk. Már nem kell titkolózni. A „Honnan tudsz olyan jól magyarul?” kérdésre sem kell kimerítő választ adni. Elég csak felmutatni a dokumentumot.

A családjától messze, bentlakásba kényszerült diák is azzal a tudattal győzi le a nehézségeket, hogy van egy hely, ahol támaszt, menedéket talál: az otthona. A kicsi gyerekek minden kis kudarc vagy sérelem esetén édesanyjuktól várnak vigasztalást.

Mi itt és most úgy érezzük, hogy van egy hely, ahol számítanak ránk, és amelyre szükség esetén mi is számíthatunk: az anyaország. Pár évvel ezelőtt nagyon egyoldalúnak bizonyult ez a kapcsolat. Rosszul esett, de nem adtuk fel. Úgy döntöttünk:

„Ha sírva is, de vigadunk,
Míg fölragyog magyar napunk,
Míg álmok élnek s zendülnek dalok,
Míg magyarok leszünk mi magyarok”. (Juhász Gyula)

Magyarnak lenni?

Aki ide született, annak egyszerű és természetes. Nekünk, határon túliaknak, kissé bonyolultabb.

Édesapám román állampolgárként született, de később magyar katonaként, a hazájáért harcolva került 4 évre orosz hadifogságba. Mi a szülőföldünkön folyamatos küzdelmet vívunk a magyarságunkért. Mondhatnám úgy is: tartjuk a frontot. Az anyanyelv számunkra nagy kincs. Mostanig tulajdonképpen ez jelentette a magyarságunkat.

„Míg Isten megtart minket,
S nyelvében él a nemzet,
Addig ezer gyökér összeköt itt
Minden magyar lelket.” (Széchenyi István)

A legnagyobb magyar szavainak bizonyítására, íme egy konkrét példa: Több, mint húsz éve tart Nádasd és Alsósófalva kapcsolata. A testvértelepülés, testvériskola számunkra nem fogalom, hanem kézzel fogható valóság. Számtalan szálon szövődik egyre szorosabbá a barátság, lélektől lélekig. Ismerjük egymás szokásait, hagyományait, dalait.

„Csodálatos is, hogy egy nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy egy nótáról minden magyarnak ugyanaz jut eszébe. Nem a szöveg idézi föl ezt bennük, hanem valami sajátos kedélyhullámzás, melyet a hangok és a hozzájuk fűződő régi emlékek indítanak meg, szinte függetlenül a szövegtől,…„ (Kosztolányi Dezső)

A székely emberek sokat énekelnek. Legtöbbször jókedvükben, néha bánatukban fakadnak dalra. Nehéz magyarnak lenni egy idegen országban.

„De túl minden bún, minden szenvedésen,
Önérzetünket nem feledve mégsem,
Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség.”(Sajó Sándor)

Köszönjük mindenkinek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy nemcsak hivatalos, de ünnepélyes is legyen ez az eskütétel!

Köszönetünket szeretném kifejezni azoknak is, akik jelenlétükkel maradandóbbá és meghittebbé varázsolták ezt a számunkra rendkívül fontos eseményt! Itt nemcsak nádasdi, hanem olyan barátainkra gondolok, akik az ország távolabbi részeiről jöttek, hogy együtt örüljenek velünk.

Mindnyájuknak szól a befejező gondolat:

„Ahol baráti szálak futnak össze, ott egy órára az egész világ szülőföldnek látszik.” (Hermann Hesse)

- Serényi Éva -