Kezdőlap A településről Hírek Arhívum Hétdombi hírek Képgaléria Körjegyzőség Alternatív honlap Iskolafelújítás Vendégkönyv Kapcsolat Elérhetőségek Programnaptár 2012 Szolgáltatók Kompetencia alapú oktatás Könyvtári pályázatok Településrendezési terv Eladó ingatlanok "Együtt Nádasdért" Egyesület Letölthető nyomtatványok Karácsonyi vers- és mesepályázat

Hírek

Nádasd KSE közgyűlés, elnöki beszámoló

Az alábbiakban Sipos László, a községi sportegyesület elnökének a decemberi közgyűlésen elhangzott beszámolóját adjuk közre.
„Szeretettel köszöntök a vezetőség nevében minden kedves megjelentet! Ez év nyarán megvalósult az álmunk, újra a megye legjobb csapatai között szerepelhettünk az ősz folyamán. Ünneplésre azonban nincs okunk, hiszen a célunkat –kiesési zóna elkerülése, a tízbe kerülés bravúr- eddig nem sikerült elérni. Néhány igazolással szinte csak nádasdi utánpótlással vágtunk neki a bajnokságnak.

Nem is kezdődött rosszul, három mérkőzésből hat ponttal a dobogón álltunk. Az ősz derekára azonban kiderült, hogy ebben az osztályban magasabb a mérce. Jöttek a fiaskók sorban, és senki nem értette mi a gond, mert aki látta a Kemenesalja vagy a Kőszeg, vagy a Kemenesmagasi elleni meccset az nem kételkedett abban, hogy ez a csapat tud, sőt jól tud focizni. A gólhelyzetek sokaságának a kihagyása, a jó eredmények tartásának a hiánya viszont arra utal, hogy valami hiányzik. Talán a tapasztalat, talán a rutin, hiszen az átlagéletkor továbbra is meglehetősen alacsony. Álláspontunk szerint 1-2 játékos igazolásával és a lemondott edző, Nagy Krisztián helyén egy újjal, aki „Más hang, más módszer „ alkalmazásával új életre tudja kelteni a csapatot. Senki ne ijedjen meg nem lesz szétugrasztva ez az összetartó társaság, 1-2 új emberről van csak szó. Cél továbbra is az első osztály megtartása és ehhez mindenki részéről lehet, hogy több áldozatra lesz szükség. Dicsérni lehet viszont az ifi csapatot annak ellenére, hogy csak néhányan járnak edzésre. Így is a középmezőny elején telelnek, jobb hozzáállással ez még jobb lehetett volna. Természetesen Krisztiánnak köszönjük az elmúlt két és fél évben végzett munkáját és arra kérem, valamilyen formában vegyen részt a munkában, mert lelkesedésével az egyesület csak fejlődhet!
Amiről még be tudok számolni: A nyáron elkészült a pálya felújítása. A júliusi esők és a folyamatos öntözés hatására egészen jó lett az eredmény. Aki látta a jánosházi vagy a pecöli gyepet az tudja, miről beszélek. Vörös Károly annak ellenére, hogy csak a lelátó festésére volt megbízása, minden lefesthetőt lefestett. Így a kapukat, kispadokat és a vendégöltözőt is. Ősszel elkészült a hengerünk is. Somogyi Miklós és Sipos Bálint egy egész napi lakatos munkáját követően betonnal töltöttük meg. Táncos Miklós ingyen szállította a betont a körmendi keverőüzemből. Köszönet érte! Azóta többször kipróbáltuk Meskó László közreműködésével, nagyon jól működik. Jó tulajdonságai, hogy alacsony, széles és nagyon nagy a súlya. Ezzel is csak fejlődtünk, többet nem kell kérni és a helyszínre vontatni messziről és balesetveszélyesen.
Nyáron beszámoltam arról, hogy a társasági adótörvény változása miatt az öt kiemelt látvány-csapatsportágat, köztük a labdarúgást vállalatok, cégek támogathatják. Tehát ezt az adónemet fordíthatják az öt sportág támogatására vagy befizetik az államkincstárba. Nekünk ehhez a pályázatunkat az MLSZ-hez kellett benyújtanunk szeptemberben. Ez tartalmazta az éves költségvetésünket és azt is, hogy mekkora összeget kérhetünk, mert ehhez önrészt kell hozzátenni. Az utánpótlás költségeit 90%-ban támogatják, és 10% az önrész, felnőtt csapat esetében ez 50-50%. Így alakult ki az 1 425 200 Ft-os végösszeg. November végén az MLSZ minden rendben talált és küldte a jóváhagyó határozatot. Közben keresni kellett olyan vállalatot, aki hajlandó nekünk adni a társasági adóját. Ez megtörtént, a mi támogatónk az OPEL Szentgotthárd Autóipari Kft. lesz. Az együttműködési megállapodás MLSZ-hez küldése után ők visszaküldik a támogatási igazolást az OPEL-nek, az OPEL pedig december 20-ig utalja a mi számlánkra a pénzt. Végezetül így év végén szeretném megköszönni mindenkinek az önzetlen munkáját és támogatását, amit az egyesület fejlődése érdekében végzett! Kívánok mindenkinek boldog karácsonyi ünnepeket és eredményes boldog új évet!”
Az egyesület vezetőjének közlése alapján Nagy Krisztiánt az az Elekes Zoltán váltja, aki korábban a csapattal a megyei I.-ben már elért egy ezüstérmet. Sok sikert és köszönjük Krisztián!Az edzések január 17-ével kezdődnek és Sipos László közlése alapján az OPEL támogatása megérkezett az egyesület számlájára, könnyebben tervezhető tehát az év. (Szerk.)

 



Impresszum - Médiaajánlat