Beszámoló a képviselő-testület utolsó üléséről.
A képviselők és a polgármester is dicsérte településünk civil szervezeteit: jól dolgoznak, az önkormányzat is mindig számíthat rájuk, segítenek, amiben szükséges, tehát megérdemlik az önkormányzati támogatást, ami folyamatos működésüket segíti. Igaz, az elmúlt években ez a támogatás többször is csökkent, de ez egyáltalán nem meglepő, a civil szervezetek kénytelenek voltak tudomásul venni az összegek fogyását. A tavalyi szintet viszont el tudta vállalni a képviselőtestület, sőt, az újonnan alakult, a gyerekek sportolását segítő Hétdombi Ifjúsági Sportegyesület az induláshoz is kapott némi segítséget, mégpedig 160.000 Ft-ot.
Meghallgattak és elfogadtak a képviselők több beszámolót is, így a kistérségi társulásét, ahol problémaként most csak az vetődött fel, hogy elmaradások vannak a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat folyamatos elszámolásainál. Az ÁMK konyhai működéséről szóló beszámoló mellé inkább dicséretek hangzottak el a működéssel és a mindennapi produktummal kapcsolatban is. A Körjegyzőség 2009. évi beszámolóját és az önkormányzat zárszámadását lényegében kérdés nélkül fogadták el, majd létrehoztak egy bizottságot, amelynek feladata a falunapok, ill. a Nádasdok találkozójának alapos megszervezése.
A szokásos polgármesteri beszámoló tartalmazta két ülés közti legfontosabb történéseket:
ÁMK felújítási pályázat
Március 17-én ismételt VÁTI ellenőrzést kaptunk a projekt zárásaként. Az ellenőrzés után az alábbi szabálytalansági vizsgálatot rendelték el: A konyhai eszközbeszerzés eredménytelen közbeszerzési eljárását követően lefolytatott beszerzési eljárás megfelelősége és jogszabályszerűsége megfelelő volt-e. A konyhai eszközbeszerzés során beszerzett hűtők megfelelősége, elszámolhatósága. A tájékoztatási kötelezettség megfelelősége, a projektmenedzsment feladatok ellátásának elfogadhatósága.
A vizsgálatról még eredmény nem született. A projekt elszámolása még nem zárult le, a VÁTI még 13 millió forinttal tartozik felénk, ez az összeg csak a vizsgálat lezárása után várható.
TEUT, CEDE pályázatok:
Az önkormányzat kiegyenlítette a COLAS felé a tartozását, illetve megkapta az utak felújítására elnyert pályázati pénzeket.
Folyamatban lévő pályázatok:
A körjegyzőség felújítására beadott pályázatot az MVH elutasította, azzal indokolva, hogy nem érte el a szükséges ponthatárt. A végzést határidőn belül, április 15-én megfellebbeztünk a Vasi Őrtorony Egyesület ügyvédjének közreműködésével.
Szennyvízkezelés:
Elküldtük a felszólító levelünket a VÁR-VÍ-ZA Kft.-nek a lakossági számlák rendezése ügyében. A levelünkre ez idáig válasz nem érkezett.
Megállapodás
A Nádasdi Evangélikus Szociális Központtal aláírásra került a szociális étkezők ebéd kiszállításának finanszírozási megállapodása. Az egyház presbitériumának április 15-i ülésén tájékoztatásra került sor a jelenlévőknek a megállapodás, illetve a finanszírozás fontosságáról. A megállapodás értelmében kiszállított adag után 40 Ft/adag költséget térítene a szociális központ.
Közmunka program
Április 6-tól beindult a tényleges munkavégzés. Fokozatosan indítva május 1-től már 7 fő dolgozik a program keretében. Az eddigiektől eltérően a program keretében a foglalkoztatottak vezetőjét is a program keretében alkalmazzuk.
A különfélék napirendi pont, egy szennyvízbekötéssel kapcsolatos részletfizetési kérelmet tartalmazott, amit a képviselők csak úgy fogadták el, hogy a teljesítés után történhet meg a rákötés.
Dr. Papp Krisztina bejelentette, hogy anyai örömök elé néz, és javaslatot tett június hónaptól való helyettesítésének lehetőségeire.
-ML-
