Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lovas tanya. Itt a sok ló közt élt egy kis póni is. A többiek nem fogadták be, haszontalannak nevezték. A kis póni, akit Bátornak hívtak, karácsony előtti éjjel felnézett az égre, és szomorúan csak annyit kért karácsonyra, hogy végre hasznos legyen.
Eközben az északi sarkon a Télapónak nagy gondja akadt. Lebetegedett a legidősebb rénszarvasa. Közeledett a karácsonyeste. Az ősz szakállú elment a közeli lovas parkba, hogy válasszon magának egy lovat segítségül.
Ahogy a boxok között sétált, érezte, hogy minden lóból hiányzik a szeretet. Nem minden a szépség és az erő, bátor és szerető szívre volt szüksége. Az istálló végén megpillantott egy kócos szőrű pónit. Odament hozzá és megsimogatta. Néhány perc után együtt mentek az Északi-sarkra.
Bátorból tökéletes társ és kitűnő szánhúzó lett.
Szenteste a tanya lovai az eget kémlelték. Feltűnt a Mikulás szánja. A vezető rénszarvas helyén a pónit látták. Megtanulták, hogy a kis ló is lehet hasznos!